VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


HEINCZINGER István
( Győr, 1916. december 25. - Devecser, 1968. február 14. )

tanító

Az elemi és a polgári iskolát Győrben végezte, majd az Állami Tanítóképzőben kapott kántortanítói oklevelet. 1951-ben szaktanítói végzettséget, 1952-ben matematika–fizika szakos tanári diplomát szerzett. 1938-ban kezdett tanítani, 1940-től Devecserben, ahol helyettes kántor is volt. Még az évben bekapcsolódott a község közéletébe: választmányi tagja a Katolikus Legényegyletnek, a Polgári Olvasókörnek, jegyzője a Levente Egyesületnek, ellenőre a Vöröskereszt devecseri fiókegyletének, titkára az Országos Egészségvédelmi Szövetség devecseri fiókszövetségének, a r. k. Daloskör karnagya. Az iskolában szakkörvezető, énekkarvezető, úttörőcsapat-vezető. Az 1956-os forradalom napjaiban a Devecseri Járási Nemzeti Forradalmi Tanács elnöke, a „Devecser község dolgozó népe!” című felhívás egyik megfogalmazója. 1957-ben tanári állásából elbocsátották, 1958. január 27-én letartóztatták, később nyolc hónap, három évig felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. 1959-től az Országos Villamos Távvezeték Vállalatnál dolgozott, 1961-től az Ajkacsingervölgyi Vájáriskolában nevelőtanár, 1963-tól ismét Devecserben tanított. 1994 októberében (posztumusz) megkapja a Hazáért és Szabadságért ’56-os Emlékérmet.
  I.: VACZKÓ László: ~. = DÚ., 1997. dec. – Tilhof.